-->

2023. július 1., szombat

꧁Júniusi Olvasmányaim꧂

   Ezt a hónapot 14 olvasmánnyal sikerült lezárnom. Azt kell mondjam elégedett vagyok ezzel a számmal, még úgy is, hogy a fele manga volt. A múlt hónapban eldöntöttem, hogy minden hónapban olvasni fogok valamilyen mangát, mert rájöttem, hogy sokat segít abban, hogy el tudjam kerülni a folyton kísértő olvasási válságot. Mert ezek álltalában rövid terjedelműek, az elolvasásuk pedig sikerélményt ad nekem. 
   A Júniusom az olvasmányaim témáit érintve, valahogy kicsit borongósra sikeredett, úgy látom számomra a meleg nyári napok egyet jelentenek a horror könyvekkel. Valamint, az sem tudatosult bennem a hónap elején, amikor kiválasztottam az olvasmányaimat, hogy 2 sorozatot és folytatni fogok. Szóval nem mondanám, hogy sikerült változatosan olvasnom. Bár sajnos a hónapban kedvenc könyvet sem tudtam avatni, de mégis, összességében véve elég jó könyveket sikerült kifognom.

   Tehát a hónap olvasmányai között szerepel egy manga sorozat, aminek az animéjét is a hónapban fejezték be, újra belecsöppenhettem Ker Dukey - K. Webster beteges és magával ragadó történetébe, folytatni tudtam egy szerintem alul értékelt mesebeli sorozatot, megismerkedtem egy új potenciális kedvenc horror regény szerzővel, egy újabb CoHo könyvet tudtam kipipálni és még Geralttal is összefuthattam egy képregény erejéig.


Lássuk is ezeket az olvasmányokat!



ましろ (Mashiro): Yamada-kun to Lv999 no Koi wo Suru 

Az Anime Ismertetője:

Kinoshita Akane a saját kárán tanulta meg, hogy a gamer fiúk nem különbek offline társaiknál. Barátja megcsalta egy másik lánnyal azon az internetes játékon keresztül, amivel eddig együtt játszottak. Miközben a lány a szakítás okozta dühét a játékbeli szörnyek péppé verésével vezeti le, találkozik egy céhtársával, Yamada Akitóval. A fiú barátságtalan, szűkszavú, és bár a játékot kimaxolta, a szerelemben semmi tapasztalata nincs. Egy ilyen srác nem igazán az esete, Akane idővel mégis azon kapja magát, hogy az érzései iránta nem teljesen közömbösek… Új barátaival az oldalán, vajon a lány képes lesz-e megingatni a végső főellenfél szintű Yamada-kun szívét? 



A hónapot mangák olvasásával kezdtem meg. Az ebből készült anime még csak a hónapban zárult le, de nem bírtam kivárni a végét, ezért kezdtem neki a mangáknak. Mikor láttam az előzeteseket, nagyon fellelkesültem, hiszen nagyon úgy tűnt, hogy ez az anime pont az én ízlésem. Romantika, helyes gamer srác, kicsit kocka csaj. Hát igen, mivel kicsit én is kocka vagyok, azt hittem ez lesz az új kedvenc mangám és animém.
Végig sikerült olvasnom az eddig megjelent részeket, sőt egy kicsit még a 8. részbe is sikerült  bele kóstolnom. Aztán végre az animét is megnéztem belőle. Összességében véve, azt kell "mondjam" csalódott vagyok. 
Nagyon szerettem olvasni, a 7. rész végéig teljesen el voltam ájulva Yamadától. Nagyon más itt, mint az animében. Szenvedélyesebb. Mégis, megbántam hogy előbb olvastam el a mangát, minthogy megnéztem volna az animét, mert sajnos a vége felé kicsit kiábrándultam az egészből. Mert azt láttam, hogy a fő konfliktus és a cselekményben felmerülő fordulatot, megoldandó problémát, állandóan egy újabb és újabb felesleges harmadik fél teszi ki. Ugyanis mikor már a sorozat során, a harmadik csajjal is kapcsolatba kerül Yamada, úgy éreztem elegem van, megcsömörlöttem már ettől a témától. És bár Yamada tényleg semmi rosszat nem csinált, mégis kialakult bennem egy kis ellenszenv felé a történet végére. Nem tudom hogy van e kedvem még folytatni ezt ezek után. 
De egyébként ajánlanám elolvasásra, mert a 7. részig tényleg nagyon jó volt olvasni. És egyébként az animére sem mondom azt hogy rossz volt.
Lehet hogy túl nagyok voltak az elvárásaim és ezért érzem magam csalódottnak.

- If you wait for courage and motivation. It won't came. 
So act first ~ 4.Rész

Sorozat értékelés:  4,5 ★

⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞

 Ker Dukey · K. Webster: Csinos játékbabák

➋ 
Pretty ​Lost Dolls – Elveszett babácskák

Fülszöveg:

Ragadtad már meg más lelkét valaha a saját lényeddel, magadba szívva őt, hogy a részeddé váljon?
Én igen.
Végre elkezdtem élni, érezni és szerelembe esni – ebben a nagy káoszban, ami körülvesz.
Kibújtam a védőpáncélomból, és beengedtem valakit a szívembe.
Nyitva hagytam a lelkemet.
Nyitva hagytam a szívemet.
Nyitva hagytam az ajtót.
Ő pedig elrabolt.
Dillon… sajnálom.


Bennynek volt egy beteg babácskája, hajjajaj.
Aki pont úgy vágyott a sötétségre, mint ő maga, hajjajaj.
Úgyhogy közösen gyötörtek, vadásztak, játszadoztak, hajjajaj.
Bűneik halálos eleggyé összeálltak, ajjajaj.

Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.
Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj.
Nem akart kettesben maradni a beteg babájával, hajjajaj.
Terveket szőtt, hogy hazahozza a mocskos babácskáját, ajjajaj.

Egy különleges szerzőpáros páratlanul sötét kötete. Csak erős lelkeknek!

Pretty ​New Doll – Csinos új babácska

Fülszöveg:

Vesztél már el annyira, hogy árnyékká változz?

Benny szíve megtört, gyötri a magány.
Elvesztette babácskáját, szerelmét, otthonát.
Sérülten keresgél, s újjászületve,
Barátra lel végül egy igaz emberben.
Tanul a világról, vágyról, késztetésről.
Kell egy új babácska neki, egy új jövő.
Aztán a régi kín új képzetekkel int,
S Benny beteg elméje késért kiált megint.

Érezted már, hogy csak téblábolsz, de nem élsz? A háttérben létezel, ahol senki sem vesz észre. A babám elárult és megölt engem – több tekintetben, mint hitte. Figyelek, várok és vágyakozom. Hamarosan vissza fogja adni nekem, amit elvett… Vicces, hogy így működik az élet.

Egy különleges szerzőpáros páratlanul sötét sorozatának várva várt folytatása.

Csak az jöjjön, aki bírja…


   
Évekkel ezelőtt olvastam A Csinos játékbabák sorozat első részét. Emlékszem, hogy nagy benyomást tett rám az a könyv, hiszen nem olvastam még addig ilyen durva történeteket. Új élmény volt. Most, folytatva a történetet is az a véleményem, hogy ez egy nagyon izgalmas, pörgős és megbotránkoztató történet. 
Ennek a sorozatnak a főszereplője Benny, a történet előre haladtával, egyre jobban megismerhetjük őt. Az írók nagyon jól játszadoznak az ő karakterével. Hiszen ő egy borzalmas ember, undorító és mentálisan elég instabil, és rettentőan elveszett. Az elveszettsége és a családi háttere miatt viszont, azon kaptam néha magam, hogy sajnálom, már-már szimpatizálok vele, szurkolok neki, hogy találjon rá a boldogság. Pedig egy igazi szemétláda. Szóval igen, eléggé játszadoznak velünk, olvasókkal a könyv írói. 
Nem lehet spoiler nélkül írni az általam elolvasott 2 részről, de azért megpróbálom röviden. 
   A második rész onnan folytatódik, ahol az előző véget ért. Jade visszakerült Benny karmai közé és hát marad minden a régiben. Közben feltűnik Jade testvére is, aki sajnos nem úszta meg épp ésszel a fogságukat. A történet előre haladtával, mindenki rengeteg borzalmat él meg Benny hatására, lesz aki nem is éli túl sajnos. 
   A harmadig részben Benny gyarapítani szándékozik babácskái számát, kisebb nagyobb sikerrel. Ebben a részben már sok új, hasonlóan beteg karakterrel ismerkedhetünk meg a régiek mellett. A BDSMtől kezdve a gyilkosságig, a hullagyalázáson át minden játszik most már ebben a részben, eddig szerintem ez volt a legundorítóbb része a sorozatnak.
   El fogom még olvasni a befejező részt, valószínűleg a Júliusi olvasmányaim között lesz. Kíváncsi vagyok hova fog kifutni ez az egész történet!
   Csak olyanoknak ajánlom ezt a sorozatot, akiknek van gyomra.

❝ - Az embernek néha mindent elsöprő érzése támad, Baba. Te ilyen mindent elsöprő érzés vagy. Mintha te csordogálnál az ereimben. A markodban tartod az idegeimet. Életre keltetted a magányos lelkemet. ~Pretty ​New Doll – Csinos új babácska

Sorozat értékelés az eddig elolvasott részek alapján:  4,5 ★


⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞

 Chanda Hahn: Balszerencsés tündérmese

Tükröm, ​tükröm…

Fülszöveg:

Mina ​Grime eddig sikeresen túl van már pár küldetésen, és úgy tűnik, egyre leleményesebben talál megoldást a mesékhez. De ahogy a lány egyre ügyesebb, a Történet is egyre nehezebb kihívások elé állítja. Mina érzi, hogy sokkal nehezebb és félelmetesebb dolgokkal kell megbirkóznia, mint korábban. Úgy tűnik, Jared mindent megtesz, hogy elnyerje Mina bizalmát, ennek ellenére az őt körüllengő titokzatosság éberségre kényszeríti a lányt.
Legújabb küldetésében a barátai játsszák a főszerepet, de korántsem olyan leosztásban, ahogy azt Mina először gondolta. Közben emberek tűnnek el titokzatos módon, köztük Jared is. És míg Mina próbál szembeszállni a Történettel, elveszíti legerősebb fegyverét, a Gimoire-t. A lány kénytelen teljesen egyedül szembenézni a fenyegetéssel, és úgy tűnik, a mese megoldása csak olyan áron valósulhat meg, ha Mina megbirkózik vele, hogy szerelme, Brody a legjobb barátnője karjaiba fut. Amikor már minden veszni látszik, Mina szerettei veszélybe kerülnek, és a lány már abban is kételkedik, hogy ő túléli-e a próbát. Végső elkeseredésében felteszi a jól ismert kérdést: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?

Tündérkönyv

Fülszöveg:

A 16 éves Mina Grime rendületlenül küzd a családját sújtó átok ellen, és próbál pontot tenni a kalandos mesék végére, de úgy tűnik, belefáradt. Úgy dönt, megpróbálja figyelmen kívül hagyni a küldetéseket, amiket a Történet kitalál számára. Ám egy hirtelen tragédia mindent megváltoztat. Mina rájön, hogy nem kerülheti el sorsát.
Épp próbál talpra állni, és szembeszállni végzetével, mikor váratlanul felbukkan egy titokzatos alak, aki megzsarolja Minát. Így a lánynak nincs más választása, mint az, hogy minden veszélyt vállalva engedelmeskedik. A helyzetét csak nehezíti, hogy le kell győznie Brody iránt táplált szerelmét.
Eközben Jared, Mina tündér segítője mindent megtesz, hogy megóvja a lányt. De ő sem képes minden pillanatban mellette lenni. Így amikor valami igazán értékes dolgot ellopnak Minától, magának kell küzdenie a mesebeli gonoszok legerősebbjeivel. És eközben olyan döntéseket kell meghoznia, amik a szerelmét és az életét is veszélybe sodorhatják.


És tessék! Egy újabb sorozat! Nem tudom mi ütött most belém! 😃

   
   Szóval, mint ahogy azt már fent is írtam, szerintem ez egy alulértékelt sorozat! Sőt, valószínűleg ha tiniként olvasom ezeket a könyveket először, imádtam volna! Tökéletes olvasmány szerintem a tinédzser korosztálynak. Viszont még fiatal felnőttként olvasva is élvezető volt.
Ez a történet egy fiatal lányról, Mináról szól. Kiderül hogy ő a Grimm testvérek leszármazottja, azonban a családban van egy átok, ami generációról generációra öröklődik. 
   A történet elején egy átlagos tinédzser lányt követhetünk, aki elveszítette az apukáját, suliba jár és szerelembe esik, mint minden átlagos lány. Viszont a világban vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen pedig a mesevilág lényei állandóan átszöknek Mina világába. Egy nap ő is össze találkozik velük és a történet előrehaladtával Mina és az olvasó is, egyre többet megtud ezekről a lényekről, a mese világáról és a családi átokról. Minden rész egy új mese átdolgozás igazából. Az egésznek az a lényege, hogy újra kell élni az adott mesét és lezárni azt, azért hogy megtörhessen a családi átok.
De hát nyilvánvalóan ez nem lesz egyszerű, hiszen az átok, vagyis a Történet, mindig próbálja úgy fonni a szálakat, hogy Mina elbukjon. Azonban vannak akik segíteni próbálnak a lánynak. Például Jared, aki egy tündér. Bár nem mindig tiszták a szándékai. És hát ott vannak Mina sulis barátai is, akik sajnos mindig belekeverednek a mesékbe, megnehezítve Mina dolgát. Tele van még más érdekes szereplőkkel, lényekkel ez a könyv. Sőt a 3. részben még a tündérvilágot is megismerhetjük egy kicsit, ami nagyon érdekes volt.
   Akik szeretik a retelling történeteket, azoknak tetszeni fog ez a sorozat. Szerintem ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre jobb és izgalmasabb. Viszont sajnos úgy néz ki, nem fogják magyarul folytatni a sorozat kiadását. Mindenesetre én nem adom fel, tervezem elolvasni a következő részt majd angolul valamikor. Kár lenne pont itt abbahagyni. 


– Sosem hagylak el! Mindig ott leszek, hogy elkapjalak, ha zuhansz. ~ Tündérkönyv

Sorozat értékelés az eddig elolvasott részek alapján:  4,5 ★

⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞

Jack Ketchum: A ​szomszéd lány

Fülszöveg:

Külvárosi környék az 1950-es években. Árnyékos, fák szegélyezte utcák, gondosan ápolt pázsit, kényelmes kis otthonok. Kellemes, békés környezet ahhoz, hogy itt nőjön fel az ember.

Kivéve a tinédzser Megnek és mozgássérült húgának, Susannek. Valahol egy zsákutcában, a Chandler család sötét, nedves pincéjében a két lány saját nagynénjük áldozatává válik, kiszolgáltatva a teljes őrületbe merülő távoli rokon kegyetlen rigolyáinak és dührohamainak. Olyan őrület ez, amely megfertőzi a nő három fiát is – végül pedig az egész környéket.

Egyedül a szomszédban élő, tizenkét éves David ütközik csak meg a történteken, tétován ingadozva a két lány és azok könyörtelen, vad kínzóinak tettei között. Ennek a fiúnak végül egy határozottan felnőtt döntést kell meghoznia.

Jack Ketchum 1989-ben megjelent története szemernyit sem öregedett az elmúlt három évtizedben, a rajongók és a kritikusok a horror egyik klasszikusaként tartják számon. A könyvből 2007-ben nagy sikerű, díjnyertes film is készült.


   
Már régóta keresek egy olyan írót, aki hasonlít Stephen Kingre, mert engem az ő írói stílusa fogott meg. Bár nem szeretem minden könyvét, mégis mindig a hozzá hasonló írókat keresem. Egy ideig, amikor kijött új borítóval ez a könyv nagyon sokan olvasták, én is akkor figyeltem fel rá, és amikor megtudtam, hogy King ajánlja, úgy voltam vele, egy próbát megér.
Azt hiszem megtaláltam amit kerestem. Biztos hogy nem ez lesz az utolsó Ketchum könyv amit elolvasok.
   A könyvet folyamatosan körül lengi a baljós hangulat, fokozatosan lesz minden egyre rosszabb és rosszabb. King könyvei is ilyenek, lassú folyásúak, borzongatóak.
   A történet az 50-es évek Amerikájában játszódik, egy zsákutcában, ahol mindenki ismer mindenkit és a környék összes gyereke együtt bandázik. A történetet David szemszögéből látjuk, akinek szomszédjába 2 elárvult lány költözik. A zsákutca gyerekei elég vadak, tapasztalatlanok, kíváncsiak és naivak. Szóval ja, gyerekek. Gyerekek, akiket könnyű befolyásolni, eltorzítani a jó és rossz közötti határt. A felnőttek nem igazán mutatkoznak meg a történet során, nem vonódnak bele a történetbe túl gyakran, szóval igazából a gyerekek felügyelet nélkül el vannak engedve azt sem tudják a szülők hogy mit csinálnak. Nagyon dühített, hogy ennyire le se kakilták a saját gyereküket. Ruthra bízták őket!
És hát Ruth játszott is velük.
Borzalmas dolgokat művelnek lent a pincében, Ruth bíztatásával és támogatásával. Sajnos ez egy megtörtént események alapján íródott könyv, ezért még inkább megbotránkoztató és dühítő ez az egész. Felfoghatatlan számomra hogy hogy történhetett ez meg, hogy engedhették idáig elfajulni a dolgokat.
   Jack Ketchum szerintem nagyon jól megírta ezt a könyvet. Borzalmas történet, de egy jól megírt borzalmas történet.


❝ És igen, remegtem. Okkal. Mert megértettem.
Vademberek foglya lettem. Velük éltem. Én is közéjük tartoztam.
Nem. Nem vademberek. Ez így nem pontos.
Rosszabbak annál.
Inkább, mint egy falka kutya vagy macska, a vad vöröshangyák raja, amikkel Woofer szeretett játszani.
Mintha valami teljesen más fajhoz tartoztak volna. Valami olyan intelligenciához, amely csak kinézetre emberi, de nem fér hozzá az emberi érzésekhez.
Közöttük álltam, és beszippantott a másság.
A gonosz.
Értékelésem: 4,5 ★

⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞

Colleen Hoover: Layla

Fülszöveg:

A ​szerelem kísérthet, de meg is gyógyíthat.

Leeds azóta tudja, hogy Laylával fogja leélni az életét, hogy először találkoztak. De aztán jött a támadás.

Layla heteket töltött a kórházban, harcolni kellett az életéért, és bár testileg rendbe jött, az érzelmi és mentális sebek annyira megváltoztatták, hogy Leeds szinte fel sem ismeri benne a nőt, akibe beleszeretett.

A férfi helyre akarja hozni a kapcsolatukat, ezért elviszi Laylát a kis szállóba, ahol először találkoztak. Itt azonban a nő viselkedése különös, bizarr módon megváltozik. És ez csak egy a számos megmagyarázhatatlan esemény közül…

Leeds egyre távolabb sodródik Laylától, és Willow mellett talál vigaszra, aki szintén a szálló lakója, és akivel könnyen egymásra találnak. Leeds érdeklődése Willow iránt egyre nő, és azzal, hogy segíteni akar neki válaszokat találni, egyre kevésbé tartja szem előtt Layla jóllétét.

Leeds hamarosan rájön, hogy választania kell, mert mindkettőjüknek nem tud segíteni. De ha rosszul választ, az mindhármukra nézve végzetes következményekkel járhat…

Fedezd fel CoHo újabb lebilincselő és elgondolkodtató világát!


   
CoHo könyveit mindig nyugodt szívvel veszem a kezembe, mert tudom, hogy nem fog nekem nagy csalódást okozni. Az eddig elolvasott 20 könyvéből, nagyon kevés volt csak ami nem tetszett. Azonban most sajnos a Laylaval megnövekedett azoknak az írásainak a száma ami nem nyerte el a tetszésemet.
   A történetet egy feltörekvő zenész, Leeds Gabriel szemszögéből olvashatjuk. Leeds épp egy esküvőn játszik egy bandában, amikor megismerkedik egy lánnyal Laylaval. Szerelem volt első látásra, mindkettőjük részéről, azonban történik velük egy tragédia, ami mindent megváltoztat közöttük. Leeds elutazik Laylaval a szállóhoz, ahol először megismerkedtek. Abban reménykedik sikerül újra fellángoltatnia kapcsolatukat Laylaval és hogy a nő itt talán visszatalál majd a régi önmagához. Nem kell sok idő, mire kiderül, hogy bizony nincsenek egyedül a házban, na és innentől kezdve olyan volt számomra ez a regény, mintha valami Ghost fanfictiont vagy átdolgozást olvastam volna. Nem a szellemes dologgal van igazából bajom, (bár, igazából az is elég gázos volt) inkább az dühített, ahogy Leeds ezt az egészet kezelte. Már-már rögeszméssé vált a viselkedése, és bár a végére megértjük hogy miért is történt ez így, mégis dühítő volt, mert az volt folyamatosan bennem, hogy: De hát van egy beteg párod könyörgök! Ne a szellemeket kergessed már! Nagyon nem volt nekem szimpatikus az ő karaktere.
Tehát igen, ez az egész koncepció idegesítő volt számomra. Csak addig élveztem ezt az olvasást, amíg be nem következett a támadás, onnantól kezdve már csak vonszoltam magam a végéig.

❝ Mindig ezt gondoljuk, amikor éppen benne vagyunk. Aztán jön valaki új, és elfelejtjük, milyen jónak is tartottuk korábban azzal a másikkal, és az egész kör kezdődik elölről.

Értékelésem: 3 ★

⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞

Paul Tobin: Az ​elátkozottak háza (The Witcher 1.) 

Fülszöveg:

Geralt, ​a szörnyvadász a Fekete-erdő vidékén utazva találkozik egy néhány éve megözvegyült halásszal, akinek halott és vérszomjas felesége egy Üvegablakos ház nevű baljós kúriában kísért. A házban üres szobák végtelen sora fogadja a kalandvágyó hősöket, ám van itt még valami, valami rejtélyes… és rettenetes.
A hátborzongató folyosókon Geralt és társa rémek seregébe botlanak, akik mind az életükre törnek, s a kiállt szörnyűségek és válogatott tortúrák hatására már legszívesebben elmenekülnének. De a házat körülvevő elátkozott erdő talán még több veszélyt rejt…
Miközben – a kiutat keresve kilátástalan helyzetükből – a rettenthetetlen vadászok lassan megismerik a kúria lakóinak történetét, Geralt kénytelen lesz szembesülni egy lelke mélyéig ható, aljas árulással is…

A The Witcher, mely Andrzej Sapkowski Vaják c. fantasy sorozatából született, 2015-ben a közönség és a kritikusok által is leginkább elismert videojáték volt. Képregényünk bár ez alapján készült, de benne a játéktól és a Vaják könyvektől független, teljesen új történetet ismerhetnek meg az olvasók.


   
Próbálkoztam már korábban beleásni magam a Witcher világába. Olvastam a könyvek első 2 részét, megnéztem a sorozatot is. De sajnos nem kapott el engem a Geralt láz mint másokat. Pedig ez az egész stílus nekem nagyon tetszik, szeretem az ilyen fantázia dús regényeket. Utolsó próbálkozásom ez a képregény sorozat, hogy megszeressem, vagy legalább megkedveljem ezt a világot, azért kicsit úgy érzem bejött. Bár ahhoz nekem kaptam kedvet, hogy folytassam a könyveket vagy a sorozatot, viszont a képregények eddig bejönnek nekem.
   Ebben a részben Geralt belekeveredik Jacob és Martha nem éppen felhőtlen házasságába. A vadász és a Vaják együtt folytatják útjukat és egy veszélyes erdőbe keverednek. Itt találkoznak a kedvenc szereplőmmel a Síri banyával, majd később egy elátkozott háznál kötnek ki. 
   A történet, a lények, a szereplők mind izgalmasak és érdekesek, bár a rajzolási stílus annyira nem fogott meg, mégis szerintem ez egy jó kis olvasmány volt.


Semmi nem ijesztőbb, mint egy unatkozó nő.

Értékelésem: 4,5 ★

⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞⁞


Ezek voltak hát a Júniusi olvasmányaim! Köszönöm szépen hogy itt voltál, remélem benézel még a blogra máskor is!
Puszi 💙
Viv

2020. február 14., péntek

Valentin Book Tag

Boldog Valentin Napot Kívánok, minden szingli és párkapcsolatban élő Könyvszörnyecskének! 😘💓💓💓


Wallpaper Amor Pet Gato by Gocase, pet, animal de estimação, cachorro, love, holding hands, patas, coração, heart, amor, cachorro, dog, beagle, gato, cat, cats, wallpaper, papel de parede, background, fundo de tela, gocase, lovegocase, #gocase, #lovegocase, #pet, #dog, #love, #petlove, #cat
Forrás:gocase.com.br
Valentin nap alkalmából, hoztam nektek egy Book Taget a GCKs Book Review Blog-tól.

Szerencsésnek érzem magam, mert nekem nem csak egy, hanem négy kis mini szőrös nagy szemű szerelmem is van. Úgyhogy a mai nap kutyta kozmetikázással fog telni.
Boldogabb nem is lehetnék. 😍


















 Egy önálló kötet, melyet szeretsz.

Colleen Hoover: Ugly Love – Csúf szerelemRengeteg könyvet tudnék hozni ehhez a ponthoz. Sok önálló kötetet olvasok. Igazából,szerintem több ilyet veszek a kezembe, mint sorozatot.
A legfrissebb egyrészes, kedvenc könyvem Colleen Hoover: Ugly ​Love – Csúf szerelem c. regénye volt.

Imádnivaló történet, imádnivaló szereplőkkel. 💓


 


Egy disztópia, amit szeretsz.

Az utóbbi időben, eléggé megszerettem ezt a műfajt. A Razorland trilógiát Ann Aguirre-től nemrég fedeztem fel. Azonnal beleszerettem.








Egy könyv, amit szeretsz, de szerinted nem kap elég figyelmet.

Maryrose Wood: MéregnaplókMaryrose Wood: Méregnaplók c. könyvét sajnos elkerüli a figyelem, pedig egy nagyon ötletes és jó történetről van szó. Tervezem is majd a sorozat újraolvasását valamikor.










Kedvenc könyves páros

Feyre and Rhysand, High Lady and High Lord of the Night Court. [All credits to the rightful owner]
Forrás: Pinterest: s a m a n t h a
Ez a választás senkit sem lep meg. A Tüskék és Rózsák udvarából Feyre és Rhysand párosa az aktuális kedvencem.













Egy könyv, melyet mindeni szeret, de te még nem olvastad.

Andrzej Sapkowski: Vaják sorozata már nagyon birizgálja a fantáziámat. Mihamarabb sort kerítek rá!












Egy könyv, melynek piros a borítója.

Sophie Jordan: Firelight ​– Tűzláng 😍














Egy könyv, melynek rózsaszín a borítója.

Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér Colleen Hoover: It ​Ends with Us – Velünk véget ér 😍













Kapsz egy doboz csokoládét, na de kitől? (Kedvenc férfi/női karakter)

Vi Keeland – Penelope Ward: Szívtipró pilótaCarter Clynes jutott elsőnek eszembe, Vi Keeland · Penelope Ward: Szívtipró ​pilóta c. könyvéből, hiszen ő egy igazi kalandor. Szóval csoki mellé, biztos kapnék egy jó kis kalandot is. 😊







Egyedül vagy Valentin napon! Melyik könyvet fogod olvasni? Melyik sorozatot, filmet fogod megnézni?
 
Beth Flynn: Kilenc percBeth Flynn: Kilenc perc c. könyvét fogom befejezni. Bár, ez nem éppen az a csöpögős fajta romantikus regény.









Agymenők (2007–2019)
És valószínűleg megnézek pár Agymenők részt is. 😍











Egy könyvesboltban vagy. Hírtelen eltalál Ámor nyila. Melyik új megjelenést szeretnéd látni a polcodon?

Jennifer L. Armentrout: Till ​Death – Mindhalálig c. könyve már régóta a várólistámon volt. Nagyon vártam már, a magyar megjelenést. Amikor megláttam a borítóját... hát gyönyörű lett 😍

2020. január 6., hétfő

Újévi fogadalmak 2020 Book Tag


     Boldog Új Évet!! 😊 💗 🎉

   Mivel mással is kezdhetném az új évet, mint egy jó kis Book Taggel. Lássuk hát, az Újévi fogadalmak 2020-as tagjét!

Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle:
Stephen King 

Nagyon,nagyon,nagyon régóta tervezem már hogy olvasok tőle valamit. Hiszen az egyik leghíresebb íróról van szó. Ráadásul jó néhány művét a TV képernyőjéről is viszont láthatjuk. 
Úgy tervezem,beleásom magam King horror világába,hiszen ez az egyik számomra legkedveltebb műfaj. 





Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni: 

Ide nem csak egy könyvet tudnék felsorolni! 😅 De ha már nagyon muszáj választani,akkor szerintem ez az a könyv,ami most engem nagyon lázba hoz.

Andrzej Sapkowski: Az ​utolsó kívánság (Vaják 1.rész)

Ezt a könyvet, még vagy 2 éve ajánlotta nekem az angol tanárom. Azóta a várólistámon van. Megvallom őszintén, eddig nem nagyon foglalkoztatott ez a könyv,de most,hogy a Netflix sorozatot csinált belőle...hát teljesen lázba hozott! Lehet hogy a főszereplő miatt? Milyen jól néz már ki :3








Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni: 

Jane Austen: Büszkeség ​és balítélet
Sok klasszikust tervbe vettem,mert elhatároztam hogy ebben az évtizedben sokkal több klasszikust el fogok olvasni. 20 éves vagyok,és most jutottam el arra a pontra,hogy elég érettnek érzem magam ezekhez a könyvekhez. Tavaly sikerült is elolvasnom a Jane Eyre-t,egyszerűen imádtam! Szóval jöhet a többi is! 😍







Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni:

Ann Aguirre: Menedék


Körülbelül 4 éve olvashattam ezt a könyvet. A mai napig emlékszem arra az érzésre,ami elfogott az olvasása közben. Kíváncsi vagyok hogy a mai eszemmel is tetszeni fog e!










Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre:

Robin LaFevers: Gyilkos ​kegyelem

Sok jót hallottam már erről a könyvről. Már vagy 2 éve birizgálja a fantáziámat,mégsem jutottam még el valahogy odáig hogy a kezembe vegyem.
Na de majd az idén! 😉
Aztán nehogy jövőre is ezt mondjam...😅








Egy jó vastag könyv, amit beterveztél:

Stephen King: Az

Imádom a bohócokat! szarkazmus Remélem félni fogok! :3
Egyébként, láttam már a filmeket. Az 1. része nagyon tetszett,viszont a 2.rész már nem annyira. Úgyhogy kíváncsi vagyok, könyvben milyen lesz ez a történet.








Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél: 

Colleen Hoover

Idén sem akarok CoHo nélkül maradni! 💓











Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén:

Idén nem könyvet kaptam karácsonyra, mert inkább azt kértem anyukámtól,hogy segítsen nekem a jogosítványomban ha úgy adódik.
Szóval ehhez a ponthoz egy olyan könyvet hozok,amit még december elején sikerült beszereznem.

Sarah J. Maas: Queen ​of Shadows – Árnyak királynője (Üvegtrón 4.rész)

Tervben van,hogy az idén befejezem ezt a sorozatot. Sőt,lehet újrakezdem és elolvasom az egészet egyben! Még nem döntöttem el. De mindenképp sort kerítek rájuk,mert imádom ezt a sorozatot!









Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2020-ban fogsz:

Hmmm.
Hát,nálam ez nehéz választás. Mert általában ha nekem nem tetszik egy sorozat első része,akkor én azt nem is folytatom tovább.
Úgyhogy kissé bizonytalanul,de ide a Ne érints sorozatot mondanám, Taheren Mafitól.
Erről a könyvről is csak jókat hallottam eddig,szóval remélem nekem is tetszeni fog.





Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Minden évben próbálom elérni a 100 elolvasott könyvet, de sosem sikerül. 😔 Úgyhogy idén 70 könyvet tervezek elolvasni. Ha valaki esetleg kíváncsi rá,akkor nyugodtan kukkantson rá a listámra. 😊

❶❶ Bármilyen egyéb célkitűzés?

El szeretném olvasni idén angol nyelven Shelly Cranetól a Significance-t. Mert nagyon szeretnék majd nyelvvizsgázni és szerintem jó lesz ez a könyv gyakorlásnak.



















 

 

 

2019. október 23., szerda

Könyv értékelés: Shayla Black · Lexi Blake: A ​rabul ejtett szűz

Kiadó: Ulpius ház
Eredeti megjelenés éve: 2013
Eredeti cím: Their Virgin Captive
Oldalak száma: 348 oldal
Kiadói sorozat: Az érzékiség mesterei,Tizennyolcas karika

Fülszöveg:

Gavin és fivérei, Slade és Dex beleszeret a férfi új titkárnőjébe, a gyönyörű Hannah Craigbe. Az olajvállalat vezetői tudják, időt kell adniuk a lánynak, hogy jobban megismerhesse őket, mielőtt kiválasztja közülük azt, aki elcsábítja.
Egy veszélyes alak zaklatni kezdi a kisvárosi szépséget, és a testvérek összefognak, hogy megvédjék a lányt – elrejtik egy világtól elzárt helyen. És a fiúk képtelenek elfojtani izzó vágyukat… Míg Slade és Dex szívesen megosztoznának Hannah-n, Gavint tragikus múltja elszakítja a testvéreitől, akik remélik, hogy lány nem csupán viszontszereti őket, de talán a fivérük is visszatalál hozzájuk.
Miután legyőzik a lány kezdeti aggodalmait, a három férfi földöntúli gyönyörökben részesíti Hannah-t, rajongásuk feloldja minden gátlását. Ám a boldogságot rettegés váltja fel, amikor a zaklató a lányra talál…
✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣✣

Saját kép
Nos,ez a könyv 2 kiadói sorozat része.Mivel láttam,hogy hogyan néznek ki a sorozat részei együtt,eldöntöttem,hogy elolvasom az összes könyvet.
Ezzel a könyvvel kezdtem.
Talán nem kellett volna...😅

Igyekeztem eddig mindig olyan könyvekről írni a blogra,amelyek nagyon megfogtak engem.
Íme,elhoztam hát nektek, az első negatív könyvértékelést!

Nem olvastam még olyan könyvet korábban,amiben egy nő,egy partnernél többel bújt volna ágyba egyszerre.Megmozgatta a fantáziámat.Vajon milyen lehet 3 férfival lenni egyszerre?
Ebből a könyvből megkaptam a választ...

A Black Oak Oil olajvállalat 3 dögös irányítója,beleszeret az ártatlan, jó lelkű titkárnőbe Hannah Craigbe.
Azonban ők hárman,készek testvériesen megosztozni a lányon.És ha ez még nem lenne elég,szubot szeretnének csinálni a belőle,mivel eléggé odavannak a BDSMért.
Hannah elképesztő vonzerővel rendelkezik,hiszen minden hímnemű egyed az ő figyelmére éhezik.Kiderül,hogy jó ideje van egy igen agresszív hódolója is és mihelyst erről a James testvérek tudomást szereznek,elviszik az édes kis szub jelöltjüket Alaszkába.

Igen elkapkodott ez a történet.Össze vissza csapong.
Nem is értem igazából,hogy tudott 2 író egy ilyen könyvet összehozni.
Elvártam volna egy kis felvezetést,egy kis ismertetést,hogy Hannah hogyan szeret bele MIND A HÁRMÓJUKBA!! Hogy miért és hogyan tudott ez megtörténni.
Ehelyett,egyből már az elején,mindenki szerelmes mindenkibe. Az egyik percben még baráti a viszony közöttük,a másikban meg már egymásnak is esnek
A szerelmi történetük hátterében ott lapul a rejtély is,hogy vajon ki lehet a lány zaklatója.Ami egyébként a könyv,kicsit több mint a felétől,teljesen nyilvánvaló.
Végezetül pedig,ott van Gavin titka is,hogy miért taszítja el magától ennyire a lányt.Amikor kiderült,én már csak nevetni tudtam kínomban.Teljesen értelmetlen volt az egész.
Bárhol és bármikor képesek voltak egymásnak esni és ezt senki nem bánta.Mindenki elfogadta a négyesüket.Igazából ez dühít a legjobban,hogy ezt mindenki természetesnek vette.

Forrás: nuberoja.org
Hannah: A szőkesége nem csak a külsejében nyilvánult meg sajnos.Mindig a hülyeséget csinálja.
Egyébként kicsit sem normális az,hogy valaki 3 férfit szeret és ez az óriási szex éhség sem egészséges szerintem.









Forrás:Tumblr:Darknile
Gavin: Hát ő sem egy észlény.Ha valaki hall egy lövést,nem az az első,hogy megkeresi a szerelmét? Szerinte nem...
Azt pedig,hogy 10 évig úgy élsz mint egy zombi, egy olyan dolog miatt,ami nem is a te hibád volt inkább már nem is részletezem...










Forrás:Pinterest:Angela Dead
Slade: Az összes szereplő közül ő gondolkodott viszonylag reálisan.Őt még el is lehetett viselni addig,amíg meg nem szólalt szex közben.












Forrás:fenzyme.com
Dex: Egy agresszív állat.Neki mindenre megoldás egy jó nagy jobb egyenes.Nála mindenért bünti jár.
Valahogy őt mindig úgy láttam magam előtt,mint egy orangutánt.Kidüllesztett mellkassal,felemelt állal,villámokat szóró tekintettel,dölyfösen járkált ide oda.
Az összes szereplő közül őt utáltam a legjobban.









Idézetek a könyvből:
~ A fiatalság nem ment fel minden felelősség alól.


A könyv borítói:

 


A borító: Tetszik,mert egységes a sorozat többi részével:★★★★
A szereplők:
A történet:
Ennyi csillagot kap tőlem: ★ 

2019. június 5., szerda

Májusi összegzés

  Ebben a hónapban, 7 könyvet sikerült kivégeznem.Ez a szám annak is köszönhető,hogy rövid terjedelmű könyveket is a kezembe vettem.
  Nagyon örülök,hogy ilyen jól teljesítettem,hiszen ez a hónap, kicsit kemény volt számomra. Hiszen itt voltak az érettségi írásbeli vizsgák,amik amúgy nem mentek zökkenőmentesen (mily meglepő...nekem semmi sem megy simán :D) Ugyanis az érettségi első 2 napját én kórházban töltöttem. Sikerült elkapnom egy durva bacit,aminek köszönhetően egész nap kb.minden fél órában a rókákat kergettem.
Nem tudom,hogy ugráljak e örömömben,vagy sírjak inkább,mert Magyarból és Matekból -e miatt a hiányzás miatt- dupla tételt kellesz húznom.
Szavakkal sem lehet kifejezni,mennyire be vagyok tojva a szóbelitől. :D
NA DE!!!
   A könyvek, mindig menedéket nyújtanak nekem. Lássuk is,miket sikerült elolvasnom.

Az első könyv:
Sylvia Day: Hozzád ​kötve (Crossfire 1.)
Fülszöveg:
Gideon Cross olyan erővel lépett be az életembe, mint a sötétségbe hasító villám…

Ez a gyönyörű, sugárzó férfi maga volt a fehér izzás. Soha eddigi életemben senki és semmi nem vonzott még ilyen ellenállhatatlanul. Úgy vágytam az érintésére, mint drogos a napi adagjára, bár éreztem, hogy elgyengít, mégsem tudtam, nem is akartam ellenállni. Sérült és törékeny lettem, ő pedig oly könnyedén megtörte az ellenállásomat, és áthatolt az eddig kemény páncélon…

Gideon birtokában volt a tudásnak. Megvoltak a maga démonai. Egymás tükörképeivé váltunk, visszavetítve a másikra legbensőbb világunkat, legmerészebb vágyainkat…

Szerelme megbéklyózott, átformált, és én csak azért esedeztem, nehogy kínzó múltunk elszakítson minket egymástól…

„Day erőteljes története felizgatja s magával ragadja az olvasót…”
✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦
Igazából,ez a hónap -olvasás téren- a csalódásokról szólt. Ez a könyv is ide sorolandó.
   Gideon a jégcsap,zárkózott üzletember és Eva a megtört,szexmániás,hisztis picsa románcáról olvashatunk ebben a könyvben. Erősen 🔞 az egész könyv,hiszen tele van szexel. Ne fáradj azzal,hogy pornót nézz,mert ez is tökéletesen megfelel a célnak xd
   Sokan szeretik ezt a könyvet,igazából értem hogy miért. Hiszen van egy kis A Szürke Ötven Árnyalata beütése,meg hát az író a jól bevált kliséket alkalmazza. Mellesleg jól csinálja, mert a hibái ellenére is élvezhető és magába ránt a történet.Igaz, a szereplőket ki nem állhattam,de még ez sem vette el a könyvtől a kedvem.
   Viszont, elgondolkoztam azon,hogy folytassam e ezt a sorozatot avagy sem. És arra jutottam,hogy nem fogom. Elolvastam a többi rész fülszövegét,amiből nekem az jött le,hogy a többi rész is ugyan úgy arról fog szólni,hogy milyen gyávák mind a ketten, mert nem tudnak szembenézni a múlttal és lezárni azt.
   A végét,szerintem úgyis mindenki kitalálja,szóval a folytatást, én köszönöm szépen...de kihagynám.
Értékelésem: 3,5
A második könyv:
J. K. Rowling: Harry ​Potter és a bölcsek köve (Harry Potter 1.)
Fülszöveg:
Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!
✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦
   Szerintem,ezt a könyvet nem kell bemutatni senkinek sem. Még az is ismeri,aki nem akarja.
Nagyon régóta tervezem már,hogy elolvasom ezt a könyvet. Kíváncsi voltam,tényleg olyan jók e a könyvek is mint a filmek,mert azokat imádom. És most jött el az idő,hogy belevágjak ebbe a sorozatba. Nem okozott csalódást,azonnal beleszerettem.
   Griffendéles testvéreim...üdvözöljetek! 
Értékelésem: 5
 A harmadik könyv:
Julianne Donaldson: Edenbrooke ​örököse (Edenbrooke 0,5)
Fülszöveg:
„Most végre kiderül, Philip miért olyan ellenállhatatlanul… Philip… Minden Edenbrooke-rajongó számára kötelező.”
DeAnn S. McKinley

Philip Wyndham sohasem irigyelte a bátyját, Edenbrooke leendő örökösét. Inkább lenne a maga szerencséjének a kovácsa, mint hogy a cím és a rang szabta korlátok között éljen. De amikor a bátyja váratlanul meghal, Philip élete is fenekestül felfordul, mivel a körülmények azt követelik tőle, hogy feladja addigi életét. Philip felölti új szerepét, és London legkörülrajongottabb agglegényeként felváltva vergődik a berzenkedés, az unalom és a düh fogságában. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek, mert egy este a sors egy fogadóba vezeti, ahol hősünk megismeri a páratlan Marianne Daventryt.
✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦
Ez egy kis kiegészítő kötet,az Edenbrooke regényhez. Nagyon szerettem azt a könyvet és ezért gondoltam,hogy elolvasom ezt is. Philip szemszögével is ugyan olyan jó volt,csak kár,hogy ilyen rövid ☹️
Meg is hozta a kedvem,hogy újra belemerüljek a történetbe.
Értékelésem: 5

A negyedik könyv:
Rupi Kaur:Tej ​és méz

Fülszöveg:

A tej és méz versek és prózai írások gyűjteménye a túlélésről, az erőszak, az abúzus, a szerelem, a veszteség, a nőiség megéléséről. a könyv négy fejezetre oszlik, mindegyik más célt szolgál, másféle fájdalommal foglalkozik, másféle sebeket gyógyít. a tej és méz az élet legridegebb pillanatain vezeti át az olvasót, mégis mindenben talál valami melegséget, mert a melegség ott van mindenben, csak keresni kell.
✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦
Ez volt az első verseskötet amit olvastam.
Szerintem kijelenthetem,hogy nem ez lesz az utolsó.
Igazából, én ennek a könyvnek a kivitelezésétől vagyok elájulva. Tetszik ez a fekete design.És a rajzok is feldobják az egészet.

Ezekben a versekben,egy fiatal,feminista nő gondolatait, őszinte -és néhol nyers- véleményét találhatjuk meg.
Értékelésem: 4

Az Ötödik könyv:
Victoria Aveyard: Vörös ​királynő (Vörös királynő 1.)
Fülszöveg:
AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.
Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.
A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni.
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.
A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen?
✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦

   Nos,ez volt a másik könyv, amiben csalódtam.Sokkal többet vártam ettől a könyvtől mint amit kaptam.
   Nagyon érződik, hogy ez egy sorozat első része. Ez csak egy bevezetés a dolgokba.
Nem mondom azt hogy rossz volt,vagy hogy élvezhetetlen az egész...de ebből a sztoriból sokkal többet ki lehetett volna hozni.
Érdekes világ,de ez az egész kicsit unalmasan van tálalva. A szereplőkben nincs semmi szenvedély és valahogy én nem tudtam őket megkedvelni sem.
Vannak benne csavarok...de nekem mégis hiányérzetem maradt.Remélem a következő rész meg fog felelni az elvárásaimnak.
Értékelésem: 4

A hatodik könyv:
Mona Awad: Antilányregény
Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban

Fülszöveg:
A ​könyv története titkos ajándékot rejt.
Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli.
Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!
2016 legjobb debütregénye.
Amazon.ca
Szívszorító… Tele van szépséggel és humorral. Függést okoz, mint a chips, és ezt olvasva átérzed, milyen fájdalmas lehet semmi mást nem enni, mint 10 deka párolt halat, örökké.
Chicago Tribune
Mona Awad lerántja a leplet a nővé válás küzdelmeiről, az önértékelési zavarokról – a testképtől kezdve a társas kapcsolatokon át egészen addig, hogyan találhatjuk meg magunkat ebben az érzéketlen világban.
Elle Magazin
✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦✦

Ettől a könyvtől én nem vártam semmit igazából. De ez az élet amit Lizzie él...hát nagyon szar. Lelombozó és elrettentő példa volt számomra.
Értékelésem: 3,5

Könyvtárban jártam!

2 könyvtár gyümölcsei 💗

Őket már elolvastam.
És ők még elolvasásra várnak.Bővebben fogok írni a blogra róluk,a Júniusi összegzésben.














Legyen egészségben és békességben gazdag,boldog életetek! 😊 😘

Üdv:Vivien